Balesetek, betegségek


Gyakori balesetek

A megszokott lakáson kívül sokféle veszélyhelyzetre kell felkészülnünk közlekedés, séta és az udvaron játszás közben is. A kisdedek jellemzője, hogy már önállóan közlekednek, élvezik, hogy tudnak futni, szaladni, labdát gurítani, homokozni. Tudásuk birtokában vannak, de veszélyérzetük egyáltalán nincs. Egyszerre egy dolog köti le teljes egészében figyelmüket, játszás közben a külvilág megszűnik, így a közelgő veszélyhelyzetek is észrevétlenek maradnak. Néhány olyan dolgot szeretnék felsorolni, melyekre figyelve elkerülhető néhány kellemetlen élmény, akár rossz kimenetelű esemény is.

Játszótéri balesetek
Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a játszótéren sem gyermekünket. Leleményességük nem ismer határokat.

Játszótéri mászókák, hinták:
A játszóterek nagy részében vasból készült mászókák hinták vannak, melyek különösen veszélyesek lehetnek.
Figyeljük meg nincs-e megrongálódva a mászóka, hinta lánca megfelelően stabil-e, ülőkéjéről nem áll-e ki szög, csavar.
Figyeljünk a hinta esetében a biztosító lánc be van-e kötve, a hinta lengésterébe ne szaladjon gyermek, mert a lengő hinta nagyot tud ütni.

Játszótéri homokozó
A homokozóban annyi homok legyen mellyel nem tudja magát eltemetni.
Tanítsuk meg, hogy a homokot nem szórja magasból, szembe, szájba kerülve kellemetlen élményt jelenthet.
Saját lakásnál lévő homokozót érdemes játszás után letakarni, hogy kutya macska ne tudjon belepiszkítani. Bélférgesség: Ha gyanú van rá egész család kezelése, zárt pizsama, gyakori kézmosás, körmök rövidek legyenek

Játszóteret övező park
Figyelnünk kell a növényekre, tanítsuk meg a gyermekünket, hogy nem ehetnek meg semmit. Sok mérgező növény található az utak mellett. Színes bogyós termések, gombák stb. Üvegcserepek, üvegszilánkok - kivétele orvos segítsége
Földre dobott csikkek szintén mérgezést okozhatnak. Apró kövek, kavicsok, lenyelhetik, félrenyelve légutakba kerülhet, orrjáratban, hallójáratba dughatják.

Játszótéren sétáltatott kutyák, macskák
Tanítsuk meg a gyereket, hogy a kutyák, macskák közelébe ne menjen, hiszen az állat viselkedését nem tudjuk kiszámítani. A kutya zsákmánynak, vagy ellenfélnek nézheti a gyermeket, de játék közben a már jól ismert kutya is okozhat maradandó sérülést.
Harapás, karmolás esetén, gyermeket orvoshoz vinni, a kutya tulajdonosának neve, címe, a kutya oltási könyve. Állat megfigyelése. 

Játszótér és evés- nassolás közben létrejövő balesetek, helytelen szokások kialakulása szintén forrás lehet

Az udvarunkon is lehetnek játszók, csúszdák melyek kialakításánál már célszerű figyelni a biztonságra, veszélyek kiiktatására. 

Kerti medencék, pancsolók
Nagyobb kerti medencét mindig takarjuk le, kerítsük körül, hogy a gyermek ne tudjon közelébe menni.
Pancsoló medencéből a vizet használat után ürítsük ki, a kisgyermek néhány centis vízben is meg tud fulladni. Soha sem engedhetjük meg a gyermeknek, hogy a medencében, pancsolóban egyedül játsszon!!! Napszúrás, leégés veszélyei mindig legyenek szem előtt, akár már a kora tavaszi időszakban is célszerű naptej, sapka használata.

Barkácsszerek, kerti szerszámok
Mindig legyenek elzárva, különös figyelemmel kell kísérni a permetezőt, permetezőszereket. Mindig elzárva, a gyermek által el nem érhető magasságban legyen.

Kapuk legyenek zárva – szökés veszélye

Közúti közlekedés:
Bébi hordozó, biztonsági gyermekülés használata minden körülmények között az autóban.
Gyalogos közlekedés szabályaira tanítás, már kisdedkortól – lámpa, biciklivel közlekedők, úttesten közlekedés, úttesten való játék
Kerékpározás szabályai, görkorcsolya- térd-könyök, fejvédő használata

Saját autó veszélyei…………….. tolatás, szivargyújtó, kocsiban hagyott gyermek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!